Sajó Képzési és Humánfejlesztési Központ Alapítvány

A projekt célkitűzései:
– a civil szféra közötti határon átnyúló együttműködés kereteinek kidolgozása, erősítése
– a társadalmi felelősségvállalás erősítése
– tartós partnerségi együttműködés kialakítása
– összehozni a különböző kulturális hátterű embereket, együtt megünnepelve a magyar és a szlovák kultúra gazdagságát

A közös programok jelentősen hozzájárulnak a szakmai és a határtérségben élő emberek határon átnyúló együttműködésének javításához, ezáltal az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország
Együttműködési Program Kisprojekt Alap 3. prioritási tengelyéhez (Intézményi együttműködések). A projekt célkitűzései a program céljaival teljes mértékben összhangban állnak, mivel a projekt
keretében megvalósított tevékenységek és az azokból fakadó élmények elmélyítik mind a partnerszervezetek, mind pedig a bevont szakemberek és egyéb résztvevők közötti kapcsolatot és
elősegítik a kölcsönös megértést. A projekt célja az, hogy teret adjon a magyar és szlovák kultúra kölcsönös megismerésének és megértésének a két alkalommal megrendezésre kerülő Kulturális rendezvény keretében. Ezenkívül a rendezvény hozzájárulhat a két nemzet közötti barátságok és kapcsolatok elmélyítéséhez. Az együtt töltött idő során a résztvevők személyes kapcsolatokat alakíthatnak ki, és egy erősebb, összetartóbb közösséget hozhatnak létre. Az ilyen események segíthetnek eloszlatni az esetleges előítéleteket, elősegítve az együttélést és együttműködést.
A rendezvény kulturális bemutatókon, zenei és táncos produkciókon, gasztronómiai élményeken keresztül hozza közelebb a résztvevőket egymáshoz. Mindezeken túl a rendezvény kiváló lehetőséget kínál az egészségügyi szűrések és prevenciós tevékenységek beépítésére is. A két téma összekapcsolása nem csak az egészséges életmód népszerűsítését szolgálja, hanem a résztvevők számára is hozzáadott értéket jelent.

A kisprojekt megnevezése: Családbarát falu
A kisprojekt rövid címe:  SAJÓ
A felhívás kódja: HUSK/2301/3.1/020
Prioritási tengely:  3. – Institutional cooperations
Specifikus cél: 3.2.1 – Small project fund
Kisprojekt kódja:   HUSK/SPF/2301/3.2/117
A kisprojekt teljes költségvetése: 36 337,50 €
ERFA hozzájárulás: 29 070,00 €
A kisprojekt kezdete: 2024.04.01.
A kisprojekt vége: 2024.06.30.