A projekt alapvető célja a magyar és szlovák kapcsolatok elmélyítése, egy olyan szintre való emelése, amely elősegíti a kölcsönös megértést és szorosabb együttműködést. A kulturális és
szociális tényezőkre összpontosítva a projekt egyedülálló lehetőségeket teremt a magyar és szlovák résztvevők számára, hogy mélyebben megismerjék egymás kultúráját és szokásait.
A projekt megvalósításában együttműködőpartnerként a Bánhorváti-Nagybarca Polgári Együttműködés Egyesület és Csoltó Község Önkormányzata szerepel. A rendezvények
Magyarországon, Bánhorváti és Nagybarca községekben kerülnek megrendezésre. Bánhorváti a Bán-patak völgyében fekszik Kazincbarcika városától 10 kilométerre dél-délnyugatra, a
megyeszékhely Miskolctól 30 kilométerre északnyugatra, a Lázbérci Tájvédelmi Körzet közelében. A település látnivalókban bővelkedik, ugyanis helyi kulturális örökségként két református templom, amelyből az egyik már a honfoglalás korában is létezhetett, egy katolikus templom, a Platthykastély, falumúzeum található. Ezeken kívül természeti látványoságokkal is rendelkezik, ugyanis a település területén található a Lázbérci-víztározó és a Damasa-szakadék is. Nagybarca település Bánhorváti szomszédságában helyezkedik el. A falu rendelkezik egy református templommal és itt található a Tollas Tibor Emlékház is. Csoltó község Szlovákiában, a Kassai kerület Rozsnyói járásában található, a Bán-völgyétől mintegy 40 kilométerre. Igyekeztünk a projekt során megvalósítani kívánt rendezvényeket aszerint létrehozni, hogy lehetőséget teremtsen a közös kapcsolatok kialakítására, illetve arra, hogy megismerjük egymás
lokális kultúráját, hagyományait. Az együttműködés lehetőséget teremt a két ország közötti kapcsolatok elmélyítésére és erősítésére. A közös szervezés lehetőséget ad a két egyesületnek az erőforrások összekapcsolására. Ezáltal a rendezvények zökkenőmentesebben valósulhatnak meg, ami javíthatja az események minőségét és vonzerejét a résztvevők számára.
A kisprojekt megnevezése: | Határon átnyúló programkavalkád a Bán-völgyében |
A kisprojekt rövid címe: | Programkavalkád |
A felhívás kódja: | HUSK/2301/3.1/020 |
Prioritási tengely: | 3. – Institutional cooperations |
Specifikus cél: | 3.2.1 – Small project fund |
Kisprojekt kódja: | HUSK/SPF/2301/3.2/343 |
A kisprojekt teljes költségvetése: | 39 643,75 € |
ERFA hozzájárulás: | 31 715,00 € |
A kisprojekt kezdete: | 2024.03.01. |
A kisprojekt vége: | 2024.09.30. |