Ongai Kulturális Egyesület

Az Ongai Kulturális Egyesület által rendezett Quintessence Competition, korábbi nevén Ongai Pálinkaverseny, az elmúlt években minden rekordot megdöntött. Már nem csak Magyarország és
Közép-Európa legnagyobb pálinkaversenyévé nőtte ki magát, de a X. versenyen a 2006 fős nevezési szám meghaladta az ausztriai eddigi 1800 feletti nevezési rekordot, amit a 2022-es 2176 nevezési szám még inkább felülmúlt. A projekt célja Quintessence nyitás Szlovákiában is, hiszen még a pálinka megnevezés első írásos említése is a szlovák palenka szó átvételéből származik. Ez akkor még a gabona, a gyümölcs- és borpárlatok közös megjelölése volt. Romániában a Quintessence-re nevezők száma már meghaladja a 200 főt, addig a hozzánk közeli Szlovákiában ez mindössze 10 – 20 főt jelent A romániai versenyek már követik a Quintessence iránymutatását, használják a szoftverünket. Szeretnénk a közelebbi régiókban is érdemi együttműködést, megkezdeni a felvidéki együttműködést és potenciálisan növelni a Quintessence támogatóinak, résztvevőinek számát. Szeretnénk mintát adni a helyi szerveződések közösségformáló erejének növelésére, a helyiből regionálissá válás tapasztalatainak cseréjére.A projekt keretében egy hétvégi, háromnapos hagyományőrző, kulturális rendezvényt szervezünk, minimum 102 fő részvételével, melyből 51 fő szlovák állampolgárságú. Termelői piacot is szervezünk, melynek régóta hagyománya van a térségben. A Kisprojekt Alap felhívás célja többek közt a két ország polgárai közti eszmecserék előmozdítása, tapasztalatcsere a helyi örökségek sokoldalúságáról, melyhez a megvalósítani kívánt projekt maximálisan illeszkedik.A pálinka, mint Hungarikum népszerűsítése fontos, a minőségi pálinka és párlat fogalmának, színes kínálatának, gasztronómiai jelentőségének és a kulturált alkoholfogyasztás fontosságának megismertetése a hazai és külföldi, elsősorban szlovákiai fogyasztókkal. A pálinkával kapcsolatos fogyasztói szemlélet pozitív befolyásolása, széleskörű fogyasztói szemléletformálás a cél.

A kisprojekt megnevezése: Quintessence kooperációs napok
A kisprojekt rövid címe:  Quintessence
A felhívás kódja: HUSK/2301/3.1/020
Prioritási tengely:  3. – Institutional cooperations
Specifikus cél: 3.2.1 – Small project fund
Kisprojekt kódja:   HUSK/SPF/2301/3.2/069
A kisprojekt teljes költségvetése: 26 431,25 €
ERFA hozzájárulás: 21 14 5,00 €
A kisprojekt kezdete: 2024.03.01.
A kisprojekt vége: 2024.05.31.